Bemutatkozás

Több mint 20 éves cégünk 2001-ben alakult. Kezdetben főként műanyag nyílászárók gyártásával foglalkoztunk, aztán asztalosipari termékek és fa nyílászárók készítésével bővült palettánk.

Vállalkozásunk 2017-ben műemlék jellegű ablakok gyártásába is kezdett. 

A folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően mára saját telephellyel és csarnokkal rendelkezünk.
Az 1800 négyzetméteres üzemben előkészítő, megmunkáló, összeállító illetve felületkezelő műhely is található, valamint egy 400 négyzetméteres raktár. 

Családi vállalkozásunk 12 jól képzett szakembert foglalkoztat. Fontosnak tartjuk munkatársaink megbecsülését, folyamatos továbbképzését és a jó hangulatú munkamorált.

Vevőink megelégedettsége számunkra épp oly fontos, mint környezetünk védelme. Igyekszünk minél kisebb ökológiai lábnyomot hagyni. Gondoskodunk róla, hogy a hulladék a lehető legjobb hatásfokkal kerüljön újra hasznosításra.

Ezt a gyártás során keletkező hulladék szelektív gyűjtésével, a felületkezelő, valamint csomagoló anyagaink megválasztásánál is szem előtt tartjuk.